Oldal nyomtatása

Az 1655 január 25-én tartott közös elmélkedésben között gondolatok. A missziós Társulat elindulása. A gondviselés műve

Három okból kell a Társulat szentáldozásait felajánlani – mondotta Vince úr, amikor már közölte az elmélkedésben kapott gondolatait az úgynevezett imaisméslésben. – Az első ok, hogy köszönetet mondjunk Istennek a Társulatért általában. Hisz úgy tetszett az Istennek, hogy az első prédikációval indítsa el a Társulatot, amikor Pál-fordulásán a boldogult gályaparancsnokné kérésére az általános gyónásra készítettük elő a népet. Erre a prédikációra az Isten bőséges áldást adott.
Jaj! Uraim és testvéreim, erre soha senki sem gondolt. Azt sem tudtam, hogy mi az a misszió. Nem is gondoltunk rá s azt sem tudtuk, hogy mi fán terem. S erről ismerhető fel, hogy az Isten műve. Ahol ugyanis az embereknek nincsen részük, azt az Isten tette s az közvetlenül Tőle származik. Azután már fölhasználja az embereket, hogy végrehajtsák az ő művét.
A szegény nép általános gyónása két nagy cselekedetre késztette a gályaparancsnok nejét, amelyek egyike… De ha ezt megmondom a Társulatnak, szóba kell hoznom egy családot. Vajjon megmondjam-e, Istenem?
Itt megállt egy kissé, majd így folytatta:
Mégis! Igen! El kell mondanom annál is inkább, mert ebből a családból senki sincs már az élők között, s az a plébános is meghalt, akiről épp beszélni akarok. Arról is értesültem, hogy a szülei közül az egyik, aki nagyon gazdag volt s nemrég meglátogatott, kisidővel ezelőtt szintén meghalt. Ő volt az utolsó, aki még megmaradt ebből a családból.
Nos, az volt az eset, amint a boldogult úrnő a plébánosnál egyik napon gyónt, feltűnt neki, hogy az egyáltalán nem adott feloldozást. Valamit mormogott a foga között. Ugyanígy történt ez más alkalommal is, mikor gyónt nála. Ez egy kissé fájdalommal töltötte el. Meg szövegét kölcsönözze ki neki. Ez meg is történt. A jó hölgy, amikor ismét gyónni ment, kérte a plébánost, hogy mondja el fölötte a papíron levő föloldozást. Ez meg is történt. Ugyanezt tette a következő alkalommal is, mert az nem tudta, hogy milyen szöveget kell mondania, annyira tudatlan volt. Amint ezt nekem elmondotta, kezdtem figyelni, különösen mikor magam is gyóntam s tényleg úgy találtam, hogy ez igaz. Egyesek nem tudják a feloldozás szavait.
Nos, ez a jó hölgy, aki még akkor leány volt, amint ez eszébe jutott és meggondolta ezeknek a szegény lelkeknek veszedelmét, elhatározta, hogy orvosolja ezt a bajt azzal, hogy az általános gyónásról prédikáltat, hogyan kell azt jól végezni, és hogy milyen szükséges, hogy életünkben legalább egyszer elvégezzük.
Ez úgy sikerült, amint mondottam, oly annyira, hogy az összesereglett népet nem győztem meggyóntatni és Amiensi jezsuiták Páter Rektorát kellett kérni, hogy küldjön segítséget. Ő maga jött oda, de csak másnapig maradt, mivel más tennivalója volt és pátereket küldött segítségül.
Hogy ez így sikerült, gondolkozni kezdtek, vajjon miért ne lehetne az illető hölgy birtokain időről időre missziót tartani. Engem bíztak meg, hogy beszéljem meg a jezsuita atyákkal ennek az alapítványnak az elfogadását. Főtisztelendő Charklet atyának ajánlottam, ő azonban azt felelte, hogy semmiképpen sem vállalhatják az alapítványt és hogy az ellenkezik az ő berendezésükkel. Erre, amint látták, hogy senki sem vállalja ezeket a missziókat, elhatározták, hogy néhány jó papot összehoznak erre.
A másik ok, amely a nevezett hölgyet bántotta, az a nyomorúság volt, amelyben falus alattvalói jórészének üdvösségét találta, mert nem végeztek egy jó életgyónást. Ez volt az első okuk arra, hogy Istennek átadják és pappá szenteltessék magukat. Így minden pap jól ki legyen képezve a hivatásának, hogy jól tudja a feloldozási szavakat és mindazt, ami feltétlenül szükséges az Egyház szentségeinek a kiszolgáltatásánál. Jaj Testvéreim, ki gondolta volna akkor, hogy az Isten szándéka, hogy a Missziótársulat tegye mind azt a jót, amit Isten kegyelmével megtett. Jaj, ki tudta, hogy arra használja majd az Isten, hogy a francia gyarmatokra menjen a pogányok közé, a szegény rabszolgák közé, visszatartsa őket a pokoltól vagy megoltalmazza őket a tisztítótűztől?
Ki tudta, hogy olyan sok más helyen akart még használni, ahogy a történetéből látjuk.
Az első ok tehát, amit most mondtam, amiért ma áldoznunk kell, az Istennek tartozó köszönet a Misszió megalapításáért.
A második, hogy bocsánatot kérjünk mindazokért a hibákért, amelyeket már elkövettünk benne általában és egyenként.
A harmadik, kérjük a kegyelmet, hogy emeljen ki a hibákból és jobban és jobban elnyerhessük azokat a megbízásokat, amelyeket Ő szán nekünk.

Az adott cikk linkje: http://vincescsalad.hu/az-1655-januar-25-en-tartott-kozos-elmelkedesben-kozott-gondolatok-a-misszios-tarsulat-elindulasa-a-gondviseles-muve/