Oldal nyomtatása

1655. április 11. Imaismétlés: A kísértések megpróbáltatása. Edző lélekvihar

Az elmélkedésről való beszámolásban, imaismétlésben mondotta az egyik felszólított segítőtestvér, hogy a házifoglalkozásában semmi szenvednivalója sincs. Vince úr erre azt mondotta:
Alapos az oka, hogy megköszönje az Istennek, hogy a Mi Urunk megadta önnek azt a kegyelmet. Kezdetben olykor így jár az Isten, hogy azután az illető minden jót neki tulajdonítson. Először ezzel az édességgel vezeti s ennek következtében mindent kellemesnek talál. Innen azután az egykedvűségbe viszi, majd egy kis íztelenségbe. Az íztelenségből az ellenszenvbe, az ellenszenvből a káromló gondolatokba, az Istentől való elfordulás gondolatába, az erénytől, a fegyelemtől való elfordulás gondolatába.
Ezt a gyakorlatot azért bocsátja az Isten ezekre a lelkekre, hogy az erényben növelje őket. Ezek szeretetének jelei. Nos és azután, hogy így megpróbálja őket, mit tesz velük az Isten? Olyan nagy édességbe és vigasztalásba vezeti őket, hogy a csodálatos, s így már elmondhatjuk, hogy a festmény befejeződött.
Ismertem egy szerzetesnőt, akiben olyan nagy volt az ellenszenv a jóval szemben oly megvetésreméltó és nagy kísértésekbe, jutott, hogy az istengyűlölet gondolata támadt benne. Oly annyira jutott, hogy némelykor kijelentette, hogyha elhagyná a szerzetet, mindenfajta élvezetnek átadná magát, de nem azért, mintha ezekben az aljas örömökben tetszése lenne, hanem, hogy az Isten ellen tegyen s azzal bosszulja meg magát az Istenen, hogy intézkedései és törvényei ellen cselekszik. Na és mi történt egy ilyen megpróbáltatás után? Isten miután kihúzta ebből a szenvedésből s egészen édes állapotba helyezte, amely olyan kedves, nagy és csodálatos belátást adott neki a mennyei életbe, hogy végül is a szentség hírében halt meg. Lám olykor hogyan vezet némely lelket az Isten!
Egy másik személy mondotta nekünk, aki még él és ismerem, hogy azt sem tudja mi a kísértés, sem a test kísértéseit, sem az ellenkezést, sem a gyűlöletet, stb. és még sincs olyan lélek, akit annyit gyötörne a kísértés, mint ezt a lelket s az a tudat, hogy nincs kísértésében vigasztalhatatlan, mert úgy látja a Szentírásban és a legnagyobb szentek életében, akiket az Isten szentségre vezetett, hogy Szentje is ezen az úton akart menni. Ez az illető olykor úgy gondolja, hogy elkárhozik, mert nem szenved, mert azt véli, úgy mondják, hogy aki szentül akar élni, üldözést szenved (2Tim 3,12). Minthogy én nem szenvedek, nem vagyok szent.
Nos, hogy önhöz térjek vissza testvérem, aki azt mondotta, hogy semmi fájdalmat sem éret, azt mondom, sokszor meg kell alázkodnia, s ne bízzék abba az állapotba, amelyben most él.
Az igazi kereszténynek állandóan küzdenie kell a hajlamai ellen, különösen azoknak, akik a szerzetben, vagy más közösségben átadták magukat az Istennek. Szent Pál mondja, hogy a rosszat teszi, amit pedig nem akar, a jóval szemben, amit meg akar, ellenkezést érez (Róm 7,13). Így minden nehézség fölé kell tekintenünk, mint amelyet az Isten ad elénk, s maradjunk meg abban a helyzetben, amelybe az Ő tetszése helyezett.

Az adott cikk linkje: http://vincescsalad.hu/konyvtar/vinces-forrasak/pali-szt-vince-beszedeibol/1655-aprilis-11-imaismetles-a-kisertesek-megprobaltatasa-edzo-lelekvihar/