Oldal nyomtatása

Az 1638 december 17-iki káptalan. A fohászok előnyösek

Az áhitatgyakorlatokban előnyösebbek a fohászok és sóhajok.
A jó végletekre ne figyelmeztessünk a káptalanban.
Asztalunkhoz ne hívjuk az idegeneket engedély nélkül.
Szólítsuk az égi udvart, hogy megismertessék hibáinkat.
Az egyik testvér arról vádolta magát, hogy hajlamos a fohászokra. Erre Vince úr azt mondotta, hogy az három, négy okból eredhet. Vannak fohászok, melyek a Szentlélek indításából erednek, amelyeket a bűnei, a pokol, vagy a paradicsom szemléletében megihletődött lélekben támaszt s emiatt nem kell restelkedni. Másik ok bizonyos betegség, lépbaj. Más meg az imában támadt meleg, vagy hideg hatására felvett szokásos visszahatás. Mások egyenesen az áhitatkeltésre végzik ezeket a fölfohászkodásokat. Hozzáfűzte, hogy erről a három utóbbi fajta fohászkodásról vádolhatja magát az ember s figyelmeztethet is erre a káptalanban, előbb mégis beszélje meg az előjáróval, de ezt is csak akkor szükséges meginteni, ha gyakran használja valaki.
Azt is mondotta, hogy szabad valakit felkérni és fölszólítani, hogy valami épületest mondjon. Ezt mondotta, mert az egyik testvér hibáztatta a másikat, mivel az épen megérkezett, így szólította meg: Íme itt a testvér, ön mond most nekünk valami szépet. Hozzátette, hogy a puszták remetéi és az első keresztények egymást ezzel köszöntötték: Dic nobis verbum aedificationis (Mondj nekünk valami épűlettest). Mondotta, hogy többé ne figyelmeztessünk mást ónmagában jó szokásra, csak akkor, ha nagyon sokszor, vagy túlzottan, esetleg időn kívül történnek.
Némelyek arról vádolták magukat, hogy saját felelősségükre megengedték, hogy idegenek étkezzenek az ebédlőben. Vince úr kiemelte, hogy lépésről-lépésre szeretné ezt a visszaélést eltörölni. Ez a hiba azzal csúszott be a Társulatba, hogy könnyen meghívták az idegeneket, hogy nálunk egyenek. Ez egyetlen szerzetes házban sem szokásos, még elszórtan sem. Ez többé nem lesz szokásban. Ez a könnyelműség tette azután vakmerőkké az idegeneket, hogy egyszerűen már maguktól mentek az ebédlőbe s azután ott mókáztak. Mondotta, hogy ezeket a javakat nem erre a célra adták az alapítók. Mi is ezek kezelői vagyunk és Isten előtt felelnünk kell értük. Valószínű – mondotta, – hogy a fiú is tartózkodnék attól, hogy atyja engedélye nélkül adjon valakinek is enni, vagy inni. Ezennel végét veti az ilyen vakmerő és meggondolatlan vendéglátásnak. Elsorolt néhány indítékot, hogy más társulatok miért nem tűrnek egyáltalában semmilyen visszaélést.
Először is azzal, hogy időn kívül járnak az ebédlőbe, és minduntalan etetnek valakit, ez botrányos. A második: ez a kellemetlenség az illetékes személyzetet megakadályozza egyéb munkájában, mivel az újonnan jövőket kell kiszolgálnia. A harmadik: Minthogy az egyesek része és a szükségletek száma korlátozott, ilyen váratlan esetben, amikor semmi sincs készenlétben, a közösségtől kell elvonni.
Vince úr végül leszögezte, hogy ennek a szokásnak semmi helye sincs, azért sem, mert az elöljárók gyöngesége, vagy a házbeliek vakmerősége szülte visszaélés és ezért végét kell vetni.
Amennyiben igazán azon vagyunk – mondotta, – hogy a hibáinkat megismerjük és megjavítsuk, bensőnkben a mennyországhoz fordulhatunk. Kérjük bensőnkben a Mi Urunk Jézus Krisztust, szent Anyját, Őrzőangyalunkat, védőszentjeinket. Adják tudtunkra hiányainkat. Még hozzátette, hogy ez a gyakorlat kiváló és hathatós lesz.

Az adott cikk linkje: http://vincescsalad.hu/konyvtar/vinces-forrasak/pali-szt-vince-beszedeibol/az-1638-december-17-iki-kaptalan-a-fohaszok-elonyosek/