Oldal nyomtatása

Az ima. Kevés a jó ima

Némelyeknek jó gondolatuk és érzelmük támad, azonban nem alkalmazzák önmagukra és nem nézik meg belsejük állapotát. Pedig sokszor ajánlottuk már, hogy ha az Isten bizonyos fényt és jó indítást nyújt az imában, azokat mindig a saját részleges szükségeinknek szolgálatában kell vizsgálnunk. Ezeket kell Isten színe előtt felismernünk, megvallanunk és hogy minél jobb elhatározást tehessünk, mennél jobban megszégyenüljünk és megalázódjunk. Sőt, hogy ez a lelkület minél jobban elmélyedjen bennünk, olykor az egész Társulat előtt is meg kell alázódnunk. Aki ezt nem teszi, az semmi előhaladást sem tesz.
Mialatt mások az imaismétlést végezték, én arról gondolkodtam magamban, mi lehet az oka annak, hogy egyesek oly kevés hasznot merítenek az elmélkedés szent gyakorlatából. Félő, hogy e rossznak nincs másban a gyökere, minthogy nem gyakorolják eléggé az önmegtagadást és túlságosan szabadjára engedik az érzékeiket. Olvassuk csak figyelemmel, mit mondanak erről a lelkiélet legkiválóbb mesterei. Majd meglátjuk aztán, mennyire egy lélekkel vallják, hogy az önmegtagadás föltétlenül szükséges a jó imához. Az imához való előkészület megkívánja, hogy ne csak a szemet, fület, nyelvet és a többi külső érzékeinket tagadjuk meg, hanem a lélek képességeit is: az értelmet, emlékező-tehetséget és akaratot. Ilyen módon az önmegtagadás jól előkészít majd bennünket az imára, az ima pedig segít a jó önmegtagadásban.

Az adott cikk linkje: http://vincescsalad.hu/konyvtar/vinces-forrasak/pali-szt-vince-beszedeibol/az-ima-keves-a-jo-ima/