Oldal nyomtatása

Buzdítás egy haldokló testvérhez, 1645. A szeretet örök missziója felé

Jó testvérem, hogy is álunk most? Hiszi tehát, hogy nagy Generálisunk minden misszionárius közül a legelső, maga a Mi Urunk a legnagyobb jót akarja önnek adni, azt akarja, hogy vele legyen az égi hithirdetésben. Várja, hogy valamennyien sorjában odamenjünk. Ez egyik legfőbb szabálya és rendelete, emelyet földönjártában adott: Volo, ut ubi ego sum, illic sit et minister meus (Ahol éne vagok, ott leszen az én szolgám is) (Ján 12,26). Vos estis qui permansistis mecum (De ti vagytok, akik kitartottatok velem) (Luk 22,28).
Istenem! Mekkora vigaszul kell szolgáljon az a kiválasztás. Ön egyike az elsőknek, akik a misszióból abba az örök misszióba mennek, melyben csak egyet kell tenniök, a jó Istent szeretni! Vajjon nem tény-e, hogy a mi nagy Főnökünk azt akarja, hogy majd a bodog misszionáriusok közé számítson? Ah! kétségtelenül, erősen kell, hogy jóságától ezt remélje s mondja neki alázattal:
Uram, hogy érhet engem ez a boldogság? Ah! Nem ezt érdemeltem. Nem bizony, mert milyen az arány a földön végzett missziós munka és a veled lévő örök ujjongás és jutalom között? Hogy tehát ezt remélhetem, ez egyedül jó Mesterem, a te jóságod és szabad elhatározásod. Amellett, hogy olyan nagy az egyenlőtlenség az itteni földi missziós munka és az ott fönt adott öröm és jutalom között. Mennyi bűnt, hanyagságot és hűtlenséget követtem el. Ezek mindahánya méltatlanná tett mégis remélem, hogy a te jóságod és nagylelkűséged úgy engedi el ezt az adósságot, ahogy ezt a szegény evangéliumi adóssal is tetted: “Et omne debitum dimisi ei” (Minden adósságot elengedtem neked) (Mát 18,31). A te irgalmad és jóságod végtelenül nagyobb, mint az én méltatlanságom és gonoszságom.
Ami a múlt hibáit illeti, ugyan miféle hathatósabb orvosságot tudnánk most alkalmazni, minthogy fájlaljuk, hogy elkövettük! Azután a föntmaradt időben minden erőmegfeszítésünkkel a lehető legjobban dicsőítsük és tiszteljük az Istent. Az viszont bizonyos, hogy a legnagyobb tisztelet és legnagyobb dicsőségek egyike, amit most nyújthat neki leginkább hogy egész szívvel bízik végtelen jóságában és irgalmában annak ellenére, hogy erre a múltban elkövetett hűtlenségei szükségképen méltatlanná teszik. Hisz irgalma trónusát a meg bocsátott bűnök nagysága emeli. Ezt a bizalmat azért várja el öntől, hogy aztán ezáltal kötelezőlég szóljon önhöz azzal az atyai érzelemmel, amelyet egy örökkévalóságon át hozott: Hodie mecum eris in paradiso; Ma velem leszesz a paradicsomban (Luk 23,43).
Vigasztalódjék és készüljön ebben a gondolatban és ebben a gyermeki bízalomban, hisz onnan fentről is ezt mondja: Hodie mecum eris. Adja meg most neki azt a dicsőséget. Ez a legszebb alkalom.
Igazában itt az idő, hogy sokszorosan felkeltse a gyakori és égő szeretetet Mesterünk iránt. Isteni Fölsége előtt oly kedves a szépen fölkeltett gyakori remény, amelyeket ép most keltett föl, ez kell, hogy odavezesse. Mert ha olyan nagyszerű, oly szárnyaló és oly jó, hogy remélhet, vajjon nem igaz-e, hogy nagy az oka, hogy fölkiáltson és fölragyogjon: Ó szívem Istene! Végtelen jóságod nem engedi, hogy szívem érzelmeit valakivel megosszam, sem hogy bárkit is többre tartsak nálad! Ah! Egyedül te birtokolod a szívem és szabadságom! Hogy is óhajnanék más jót, mint téged! Magamnál is inkább! Jaj, mennyivel nagyobb szeretettel szeretsz engem, mint saját magamat. De Te végtelen javam vagy s hatalmasabban adhatsz magadból, mint én, akinek semmije sincs és semmi mást nem remél csak Téged. Ó én egyetlen kincsem! Leírhatatlan jóság! Miért hogy nincs bennem akkora szeretet, mint minden Szeráfban együtt! Jaj, de késő most azokat követni! O antiqua bonitas, sero te amavi! De legalább egészen felajánlom érzelmeimet, az angyalok szentséges Királynőjének szeretettét és fölajánlom ezzel együtt minden üdvözült lelkek szeretetét. Istenem, az ég és föld színe előtt adom neked a szívemet, úgy amint van. Szerelmedből imádom esendő szolgáidra vonatkozó atyai gondviselésed rendelkezéseit. Az egész mennyei udvar jelenlétében mindazt utálom, ami tőled elválaszthatna. Véghetetlen jóság, aki azt akarod, hogy szeressenek a bűnösök, add nekem a szerelmedet s azután parancsolj velem, ahogy neked tetszik: Da quod jube et jube quod vis.
Igen, kedves jó testvérem, az tény és semmiképpen sem kell arról kételkednie, hogy Istennek jókedve telik abban, ha szereti, de különösen akkor, ha azért szeretjük, hogy képére és hasonlatosságára teremtett. Hisz az ember nem is szeret mást, mint aki hasonló hozzá, ha nem is mindenben, de legalább egy némely vonásban. A nagy Isten azzal teremtett meg minket, hogy majd szeretetét mint a legkellemesebb elfoglaltságot, mint a legtiszteletreméltóbb adót követelje tőlünk, azért akarta belénk helyezni a szeretet csiráját, ennek a hasonlóságát, hogy ne mentegethessük magunkat azzal, hogy nincs miből fizetnünk. Amikor a szívünk Szerelmese látta, hogy szerencsétlenül megrontott a bűn és eltörölte ezt a hasonlóságot, minden természet törvényt át akart törni, hogy ezt a romlást megjavítsa. Még hozzá oly csodálatos előnnyel tette, hogy nem elégedett meg azzal, hogy belénk helyezze a hasonlóságát és istensége ismertető jegyeit, hanem ebben az elhatározásában ott rejlett a vágya, hogy annál jobban szerethessük: Ő lesz hozzánk hasonló és magát a mi emberségünket ölti föl. Ugyan ki akarná megtagadni az ilyen igazságos és üdvös kötelességet?
Azonfelül milyen végtelenül találékony a szeretet, hisz keresztre, a szégyenfára szegeztette önmagát, hogy megnyerje azok szívét és lelkét, akiknek a szeretete után vágyódott. Nem szólok a földi életében erre irányított számtalan haditervéről. Amikor pedig előre látta, hogy távolléte feledést és elhidegülést okozhatna a szívükben, ennek a bajnak is elejét akarta venni és megalapította a legfölségesebb Szentséget, ahol épp olyan ténylegesen és lényegszerűen van jelen, akár az égben, Mi több, tekintve, hogy meg akart alázódni és önmagát kiüresíteni, mint ahogy megtestesülésekor tette, valamiképpen hozzánk még hasonlóbbá, ennek a szolgálatába állította ezt a szentséget, mint ételt és italt. Ezzel az eszközzel akarta elérni, hogy lelkekben olyan egység és hasonlóság legyen az egyes ember és közötte, amilyen egység fűzi össze a természetet és a lényeget. Azért akarta azt így mert a szeretet mindenre képes és mindent akar. Attól való félelmében pedig, hogy ez emberek nem értig majd meg azt a hallatlan titkot s a szeretet haditervét s majd elhanyagolják ennek a Szentségek a megközelítését, az örök büntetés terhe alatt kötelezte arra őket: Nisi manducaveriti carnem Filii hominis, non habetitis vitam (Ján 6,54).
Ebből láthatja, hogy minden elképzelhető eszközzel azon fáradt, hogy megnyerje az emberek szeretetét. Ennek láttára ön is ébressze föl a szívét, hogy lerója a szeretet igazságosság édes adóját azzal az Istennel szemben, akinek minden terve önre vonatkozott és hogy ez a terve megvalósuljon, mindent megtett s mindezt önért tette. Higgye el, hogy a legnagyobb ajándék, amit csak fölajánlhat neki, az ön szíve. Nem is kér mást. Fili praebe mihi cor tecum (Péld 23,26).
Ha pedig a gondolatai azt mondanák, hogy vakmerőség amikor egy szegény adós és rabszolga a jegyes szerelmét és csókját sóhajtja. Mondja meg a gondolatainak, hogy maga az Isten ajánlja ezt és vágyódik utána. Ha valami melegséget érezne, amikor például a hitet fölkeltené és ez fájdalmat vagy aggályt okozna, fusson a szeretet indulatához. Ezt nem csak könnyű fölkelteni, de sokkal érdemszerzőbb is az ön számára, hisz Istennek is jobban tetszik és ezenfelül a többi benső erényt is magában foglalja. Ha kínos lenne a bánat fölkeltése, lássa el a szeretet jegyével, hisz nem is más az.
Vajjon nem szolgál az örömére, hogy az Isten akarata valósul meg magán? Vajjon nem kívánja-e, hogy önben végtelen tetszést találjon? Vajjon nem óhajtja-e, hogy minden dicsőséget megkapjon az Isten, amit azokból a fájdalmakból vár, amelyeket most önön megenged. Amennyiben önön állna, hogy megszerezze mindezt a dicsőséget, amelyet minden teremtménytől elvár, vajjon nem tenné meg szíves örömest? Talán nem örül Isten minden dicsőségének és tökéletességének? Vajjon nem mondana le mindenről jó szívvel, ami ellenkezik Isten tetszésével és megelégedésével? Vajjon nem akarná úgy szeretni egész életében, ahogy a Szent Szűz szerette?
Dehogy is nem foglalkozna gyakran ezekkel a szép erénygyakorlatokkal, hisz az isteni fölség kívánja öntől azokat. Higgye, hogy ez az az öt ég mécses, amelyek kieszközölték a bölcs szüzek számára is, hogy e jeggyel bemehettek az örök mennyegzőre. Ah, ez igazán szép előkészület arra, hogy vele együtt léphessen. be.
Hát nem hagyna minket abban a reményben, hogy majd akkor sem feledkezik meg rólunk, ha majd ez égben levő missziósok kis csoportjában lesz?!
Tegye meg, hogy igazolást nyerjen az ön szent imáiba helyezett bizalmunk, és esdje ki nagy generálisunktól azt a kegyelmet, hogy itt a földön befejezgessük a küldetésünket és halálunk óráján alázatos bizalommal elmondhassuk: feci quod jussisti, fac quod promisisti. Más szóval, hogy az égi Misszióba juthassunk, amely az örökké tartó szeretet missziója.
Ezúton, hogy Vince úr vissza vonult, meghagyta azoknak, akik a beteg mellett maradtak:
Olykor szóljanak hozzá és vigasztalják meg azzal, hogy mennyivel többet kellett a Mi Urunknak szenvednie, mint neki. Néha mondják el neki, hogy a szentek hogyan viselkedtek ilyen esetben. Mindezek fölött sokszor keltsék fel benne az Istenbe vetett bizalmat.

Az adott cikk linkje: http://vincescsalad.hu/konyvtar/vinces-forrasak/pali-szt-vince-beszedeibol/buzditas-egy-haldoklo-testverhez-1645-a-szeretet-orok-misszioja-fele/