Oldal nyomtatása

Imaismétlés 1643. október 21. Bűnbánatot kell tartani, hogy kiengeszteljük bűneinkért a Mi Urunkat és kövessük őt. – Egy irgalmas Nővér és du Fay kisasszony példája. – Legyen boldog a Társulat, hogy tagjai között csak egyszerű szármozásuak és kis tudásúak élnek. Papok! ENGESZTELJÜNK!

A szegény Lázár és a gonosz gazdagról való elmélkedés némelyeket úgy meghatott, hogy penitenciával fejezték be imájukat. Ez alkalmat adott neki arra, hogy beszéljen. Azt mondotta, hogy az előző napon a konferencia urai a penitenciát érintő kérdésről tárgyaltak, valakinek az volt a gondolata, hogy a papoknak nem kell penitenciát tartaniok, csak a népnek. A papok kötelessége, hogy tanulásnak és a szentmiseáldozatnak adják magukat és ebben emésztődjenek fel. Világosítsák föl a népet és arra törekedjenek, hogy a prédikációval és másként is az Isten szeretetére gyújtsák őket. Mindamellett oly hasznosakat mondottak a konferenciában, annak a bizonyítására, hogy a papok is kötelesek magukra ölteni lélekben és gyakorlatban a penitenciát, hogy még soha sem illetődött ennyire meg – mondotta Vince Úr s elmondott néhány ott elhangzott dolgot:

1. Egy érvet onnan veszünk, amit szt. Ágoston mond: Igazságtalanok leszünk, ha mi elkövetjük a bűnt és még az elégtételt és az engesztelést is az ő igazságosságára bíznók, pedig ezzel mi tartozunk neki. Igazságosság tehát az engesztelés. Akad e ennél nagyobb eszköz, amellyel az Istent az emberrel szemben kiengesztelhetném?! azon túl, hogy a papok sem bűntelenek, sőt az ő bűneik Isten előtt sokkal nagyobbak és szörnyűbbek, mint a világiaké és még annak a csapásnak is oka lehet, amellyel a szegény népet sújtja az Isten.
2. A Mi Urunk, aki a legtökéletesebb mintakép, állandóan példát adott a penitenciára, jóllehet, ártatlan volt, sőt maga az ártatlanság, mégis szünet nélkül eleget tett a nép bűneiért. Óh Uraim, óh papok! remegjünk és piruljunk azon, hogy még az egyházi törvények is kemény penitenciával sújtják a papokat! Egyáltalában ne hízelegjünk magunknak Uraim, ne hízelegjünk. Szükséges nekünk a penitencia, hiányzik belőlünk a penitencia. Óh Istenem! ki adja meg nekünk a penitencia szellemét? Uraim, amit az a testvér mondott, igaz: Egyetlen bűn is nagy penitenciát érdemel! De hogyan! vajjon az nem az Isten nagy irgalma, hogy ellene lázadásunk után visszafogad kegyelmébe?

Azután egy irgalmas nővérről beszélt, aki nemrég halt meg és elmondott néhány dolgot, amit az erényeiről tartott konferenciában említettek erről. A többiek között a nagy penitencia szellemét jegyezték meg, amely állandóan meglátszott rajta.

1. Az imában elsők között volt, sőt az első.
2. Ha egy perc szabadideje akadt, rögtön imára használta. Úgy találták, amint kavicson térdelt és úgy imádta Istent.
3. Nagyon különös tisztelettel viseltetett a szentmise-hallgatás iránt, úgy, hogy ha már egy-kettőt hallgatott is, még sem veszített el egyetlen alkalmat sem.
4. Rendesen azt végezte, ami a legnehezebbére esett, és amitől leginkább irtózott. Ilyen volt például, ha a lovat a plébániára vezette. Ezeket igen nagy buzgósággal végezte. Megesett, hogy vízzel leöntötték, lelocsolták. Ilyenkor azt mondotta: Ugyan! Isten szeretetéért nem kell valamit eltűrni? Ilyen alkalmakkor az volt a szavajárása: Nézzék testvéreim, mily csoda ez, mily szerencse? Nézzék a sárban a kincseket, az aranyakat, mert ez egy szegény özvegy volt, testéven és lelkében rossz megjelenésű, de nézzék csak, ami az emberek szemében bolondságnak és alávalóságnak látszik, az az Isten előtt bölcseség! Míg ellenkezőleg: ami az emberek szemében ragyogó, magasztos, bölcs, az az Isten szemében nem más, mint bolondság, bolondság, bolondság! Nézzék csak Dávidot. Egy kis pásztor. Tours-i szent Gergelyt, aki igen csúftermetű ember volt, egy kis törpe, oly annyira, hogy amint Őszentsége elé került, megjelenése bizonyos kellemetlen hatást tett. De amint a Szent e szavakat mondotta: Ipse fecit nos et non ipsi nos – Ő alkotott mindet és nem mi magunkat (Zsolt 99,3). – igen nagy becsülés támadt benne és gyengéden megölelte.

Láttuk du Fay kisasszonyt, Vincy úr nővérét, aki nem volt a természet kegyeltje, akinek kétszer nagyobb combja volt, mint másnak. Ez oly annyira Istennel egyesülten élt, hogy sohasem láttam még egy lelket, aki ily egyesülten élt volna az Istennel. Szokása volt, hogy a combját áldott combnak nevezte, mert az fordította el a társaságoktól és magától a házasságtól is, ahol lehet, hogy tönkre ment volna. No hát testvéreim, ezeket a testi és lelki fogyatkozásokat úgy tekintsük, mint Isten különös irgalmát és mindig látunk és úgy tekintsük őket, mint egy nagy mester vonásait, ha mindjárt nem is fejezte be alkotásait. Akik jól ismerik a festményt, egy kiváló kép egyetlen vonalát többre becsülik, mint valami közönséges egész képet. In nomine Domini!
Úgy gondolom, már mondottam önöknek, hogy az Oratoriánusok Generálisa a Társulatot illetőleg mit mondott. Többek között ezt: Ah Vince Úr, mennyire örülhet, hogy Jézus Krisztus alkotó jegye rajta áll az ön Társulatán. Mert az Egyház megalapításánál is úgy tetszett Neki, hogy szegény, írástudatlan, bűnös embereket válasszon ki, hogy az egész világon megalapítsa és erősítse ezekkel az eszközökkel, hogy annál inkább megmutatkozzék a hatalma, amikor a bölcselők okosságát döntötte szét ezek által a szegény bűnösök által és a királyok és császárok hatalmát alázta meg azokon, akik imádkoztak üldözőikért, amikor méltatlanul illették őket, mint győztesek mutatkoztak, mert a másik arcukat is odatartották. Ép így a legtöbb, vagy majd mind, akit az Ön Társulatába hívott az Isten, vagy alacsony származással, vagy nem valami ragyogó tudással jött. Igenis! Pedig az egész birodalom ennek a Társulatnak a szelleméből lángol és ezzel telítve Társulatunk a nagyrabecsülés oly fokán áll, hogy a boldogult király a halála előtt valamivel azzal a kijelentésével tisztelt meg, hogy amennyiben visszakapja egészségét, nem nevez ki olyat püspöknek, aki három évig nem volt a keddi konferenciák tagja. Mi ez testvéreim! In nomine Domini! In nomine Domini! A legutóbb azt mondottam önöknek testvéreim, hogy kell önöknek a tudás. Most is azt mondom: Isten szerelméért jól használják föl az időt, de az erényt ne hanyagolják el.

Az adott cikk linkje: http://vincescsalad.hu/konyvtar/vinces-forrasak/pali-szt-vince-beszedeibol/imaismetles-1643-oktober-21-bunbanatot-kell-tartani-hogy-kiengeszteljuk-buneinkert-a-mi-urunkat-es-kovessuk-ot-egy-irgalmas-nover-es-du-fay-kisasszony-peldaja-legyen-boldog-a-tarsulat-hogy-t/