Oldal nyomtatása

Imaismétlés 1655. július 20. A szerzetház békéje: zártság

Az egyik testvér elmélkedőimájáról való beszámolása (imaismétlés) közben azt mondotta, hogy bensejében Dávid zsoltáraiból ismételgetett néhány verset, amelyek Isten iránti bizalmat keltettek benne. Erre Vince úr félbeszakította:
– Ez jó gyakorlat – mondotta, – ha emlékezetből többször elmondunk egy-egy szentírási részt és többoldalról megfontoljuk annak értelmét, hogy felfogjuk lényegét.
A másik felhívott testvér pedig letérdelt, hogy az elmélkedő imája megismétlése alól kimentse magát. Vince úr erre azt mondotta neki:
– Testvérem, minthogy már térdel, figyelmeztetem a tegnap elkövetett egyik hibájára: Valaki idejött a házba és önt kérte. Ön pedig minden tartózkodás és engedély nélkül fogta és bevezette a kertbe. Jaj, Testvérem, ez nem jó! Jól tudja ön, hogy van nekünk szabályunk, amely ezt kifejezetten tiltja. Gyakoroltuk is ennek a szabálynak megtartását nálunk mindenkor, s ilyet engedély nélkül nem tettünk. Még az idősebbek sem merik ezt megtenni.
Megemlítette előtte, mennyire épült Alméras úr és más idősebbek pontosságán, akik még ha a folyosón kart is valaki velük beszélgetni, akkor megkérték az illetőt, hogy várjon, míg engedélyt kérnek a beszélgethetésre.
– De van még más figyelmeztetnivalóm is – csatolta hozzá. Ez pedig a tanuló testvérekre vonatkozik: Ha nem szünetnapon tartják a recreaciot, a helyett, hogy a kertben lennének, zárt helyre mennek. (Ez az idén már harmadik eset). Egészen meglepett, amikor ezt láttam. Nem elégít ki minket ez a kert? Nem elég lent is. fönt is? Hol akad Párizsban még egy ilyen nagy kert? Menjenek csak el a legnagyobb házakba: kereskedőkhöz, bankárokhoz, udvari emberekhez, ehhez viszonyítva, majdnem semmiség, amit ott találnak. Pedig azok is dolgoznak ám, néha éjjelt is nappallá téve. Délelőttjüket a palotában töltik, azután megebédelnek és máris utána kell nézniök a délutáni munkájuknak. Na és mi? Mi meg nem elégszünk meg a kerttel, hanem zárt helyre megyünk. Sőt még olyan is akad, akinek a zárt hely sem jó. Nekik már nem is tudom hogyan mondjam ki: lautior, sétány kell. Ha az ember ebből a latin szóból francia szót tudna alkotni, az valami kényelmesebbet, kélyesebbet, előkelőbbet, szélesebbet, izlésebbet, megfelelőbbet jelentene, mint amilyet a világ fiai élvezhetnek. Nem gondolják meg önök, hogy a szentelendők szobáik albakán át folyton látnak bennünket? Látnak a zárt folyosón, a kertben össze-vissza azokkal a szegény nyomorult betegekkel, akiket ott sétáltatnak s a többivel, akik ott dolgoznak. S vajjon nem mondják-e: Íme, milyen nagy-úri módon élnek ezek, és semmi tennivalójuk!
Igen, Uraim és Testvéreim, félek, hogy ez megbotránkoztatja őket. Mert tényleg csak az jár-kel időn kívül és engedély nélkül így, akinek semmi dolga sincs, aki még az Istennel sincs elfoglalva és szétszórt. Ha szükséges, sohasem tagadjuk meg az engedélyt. Ha valakinek valami rosszulléte volna, amely több levegőt kíván, mint amennyi a kertben lelhető, azt sohasem utasítjuk el. S ahogy tudom, nem is utasítottunk ilyet el soha. De ehhez a nagy területhez való ragaszkodás, itt a Szent Lázárban, sok bajt okoz. Mert vannak házaink, ahol semmi kert sincs. Crécy-ben adott a Gondviselés, de el is vette. Sedanban nincs kert.
Igen, azon a ponton állunk, hogy a külvárosban egy kertes házat veszünk, hogy olykor sétálhassunk, ha megunjuk magunkat ebben a házban… Nemde? Akik más házakban vannak, azok itt szeretnének maradni, aki pedig itt van, azt mondja, nem jó itt a levegő; és mindig jajgat és sír.
Újra figyelmükbe ajánlom tehát ennek a szabálypontnak megtartását, valamint azt a tilalmat is, hogy a szabályban előírt üdülési időn kívül a kertben vagy a zártfolyosón járjanak, főképpen pedig, hogy kifejezett engedély nélkül bárkit is odavezessenek.
Még papok is akadnak, igen papok is, akiket lehet látni, amint benéznek ezen az ajtón, hogy ki jön be, ki megy ki s ki jár az utcán. Elmennek a portáshoz megkérdezni: Nem jött számomra levél? Pedig kapnom kellene… Senki sem jött hozzám? stb. Bárcsak tudnók, hogy a portásnak soha semmit sem szabad mondania! Ezek az igazi szétszórt lelkek, akik egyáltalán nem foglalkoznak Istennel. Az igazi bensőséges lelkek ilyet egyáltalán nem tesznek meg. Kérem a portást, jövőben figyelje meg, hogy ki jön a portához és jöjjön, mondja meg nekem: Uram, ezt meg ezt láttam a portához jönni.
Még egy figyelmeztetnivalóm van. Ebben ugyan magam is épp oly bűnös vagyok, mint a többi:
Amikor áthaladunk az ajtón, nem csukjuk azt be. Minden ajtót nyitva találok. És én nyomorult, magam sem csukom be. Igazán szomorú, hogy ennek a szabálypontnak megtartására sem ügyelünk. Összefügg ez az előbbivel.
Volt egykor Hamburgban egy nagy monostor. Ez volt Németországnak legszebb kolostora. Idővel aztán annyira tönkrement, hogy amint legutóbb nekem írták, néhai nagyterme jelenleg nyilvános piacul szolgál. Az a hely, ahol a temploma állott, ma vásárcsarnok, ahol húst s egyebeket árulnak. A falak még ma is láthatók.
Lám, hogyan bánik el Isten azokkal, akik a szabályaik iránti hűségben meglazulnak. Az ember Isten igazságos munkáját látja ebben, aki kemény kézzel bánik azokkal a szolgáival, akik visszaélnek kegyelmeivel és a nekik adott megbízatásaival. Bizony keményen elbánt ezzel a monostorral!
De nagyon félek, hogy hanyagságunkból és főleg az én hanyagságom folytán a mi házunk is ilyen nyilvános piaccá lesz.
Bejön valaki az udvarra. Hová akar menni? A zárdába. S mit talál? Mindjárt elől két ajtó nyitva. Az alsó udvarban épp így. A tulajdonképpeni zárdánkban minden hálóterem és a konyha minden szobája. Még szerencse, hogy legalább ez az egy csukott.
A Szent Antal-úton, a jezsuitáknál nem engednek belépni a házba idegent. Vagy a kapu alatt váratják, vagy a tornácba vezetik. Már a házuk is így van berendezve. Miért vezetünk be mi tehát mindenkit a zárdánkba? Kérem a portásokat, hogy amikor bejön valaki hozzánk és kér valakit közülünk, várakozassák a kapu alatt vagy vezessék be valamelyik terembe és ne a zárdába. Olyan egyéneknek, akikkel nem kell különös tisztelettel bánnunk, meg is mondhatjuk: Uram, kérem várjon itt egy kis türelemmel, míg megkeresem. De aztán intézzük el ügyét oly gyorsan, amint csak lehet, hogy ne kelljen neki soká várnia. Kérem azért a portásokat, hogy szorgalmasan keressék az illetőt, akit kérnek, amaz pedig jöjjön gyorsan.
Ennek a szabálynak gyakorlását is ajánlom és elrendelem, hogy az ajtókat mindig szorgalmasan csukjuk be.
A főnök Istentől kapta a tekintélyt. Amikor tehát azt mondja, hogy: elrendelem, ezt isteni tekintéllyel mondja. Vele ellenkezni azért nem lehet anélkül, hogy Istennel is ne ellenkeznénk. Isten a rend Istene! Isten és a rend ugyanegy. 

Az adott cikk linkje: http://vincescsalad.hu/konyvtar/vinces-forrasak/pali-szt-vince-beszedeibol/imaismetles-1655-julius-20-a-szerzethaz-bekeje-zartsag/