Oldal nyomtatása

Konferencia 1642. június 27. Házaink legyenek egyek. Egységes akarat, egy szív

Egy misszionárius levele rendtársához.
Uram!
Azt hiszem nagyon megterhelném lelkiismeretemet, ha nem értesítetném a mai konferencia tárgyáról. Ez azért látszik előttem olyan fontosnak a Társulat javát és berendezését illetően, mert a levezetett okok erre a tárgyra nagy fényt sugároztak. Ez a tárgy a Társulat házainak egysége. Az első indíték az, hogy mi mindannyian misszionáriusok vagyunk, akik egy testet alkotunk. Amint a testrészek között szoros a kapcsolat, ép így szükséges ez a Társulat tagjai között is. Egységen pedig azt értjük, hogy egységes szabályaink betartása, egyöntetű cselekvésmód, ugyanazon gyakorlatok, ugyanazon prédikálási mód, hitoktatás és gyóntatási mód. Ennek az egységnek bele kell vésődnie a szívekbe, hogy egy akarat és egy érzés éljen bennük.
A második, hogy ennek az egységnek a segítségével a természet apró követeléseire nem figyelünk, mint pl. hogy inkább egyik házba szeretnénk menni, mint a másikba, mert látom ott szabadabban élhetünk, mert amint látjuk majd, mindenütt egy a gyakorlat és egy a szabályhűség.
Felhozta az első keresztények egységét, akikben erat cor unum et anima una (szíve, lelke egy volt) (Csel 4, 32). Az Egyház egységes a szentségekben, a szentmise áldozatban és szertartásokban.
A második pont ezt az egységet megteremtő eszközökre tekintett. Íme, mit mondott erről a mi nagyontisztelendő Atyánk, aki nem mondott többet az indítékokról. Szerinte az első és legfőbb eszköz, hogy kérjük az Istent, aki maga az egységesítés eszköze, az egység Atyja, ő egységesítse a szíveket. Kérjük tehát ezt tőle, – mondotta.
A második eszköz, hogy egész szívünkkel hajoljunk a Társulathoz és minden egyes tagjához, akik azt alkotják.
A harmadiknál elidőzött, de mindjárt álljanak itt szavai.
Miután előnyösen beszélt a Társulat mindenegyes házáról, azt mondta, hogy sohase mondjuk, hogy Ez ezt teszi, az azt teszi, sohase! Bár megóvna ettől az Isten! Óh, uraim, bár megadná nekünk a mi szegény alapítónőnk szellemét (de Gondi grófnő). Bizonyságot tehetek róla, hogy nemcsak hogy senkiről sem beszélt rosszat, de bárminő is lett legyen valaki, semmi visszamondanivalót sem látott benne és mindent jónak talált. Ah uraim, vajon ki adja meg nekünk azt a szeretetet, hogy mindent jónak találjunk?! Ki adja meg nekünk ezt a különben is udvariassági erényt! A megboldogult gályagenerálisné szokása volt, hogy soha sem mondott rosszat a távollevőkről. Portail úr tudja ezt, ő is úgy látta, akárcsak én. Soha sem hallottam, hogy a távollevőkről valami hátrányosat mondott volna. Sőt ellenkezőleg! Védőjük volt. A megszólás felé haladó beszédet ügyesen elterelte.
Milyen alávaló és méltatlan is az a jó lélekhez, hogy semmit se találjon jónak. Nézzék csak uraim, majd mind csak képzelődés. Nem, nem! Magunkat csaljuk meg. Akit üldözésre méltónak tartunk, mindenki annak tartja. Ilyen szempontból ítél azután az, aki mindennek ellent mond. Szenvedélyük elvakítja értelmüket. Találjunk mindent jónak. Ne emeljünk kezet mások hibáira. Ha láttunk valami rosszat, feledjük el, s ne mondjuk el másoknak, és ne ítéljük meg mások szándékát, hogy miért és hogyan tette ezt, vagy azt? Ah most a kelésre tettem a kést! Mennyire óhajtom, hogy ez a szent gyakorlat éljen közöttünk, amellyel mindent jónak találunk. Ah mennyire óhajtom, hogy elmondhassam: Íme az Isten Egyházában áll egy Társulat, amely fogadalmat tesz, hogy igen egységes lesz s a távollevőkről semmi rosszat sem mond, hogy elmondhassák a Missziós Társulatról: Íme ez olyan közösség, amelyik semmi ellentmondani valót sem talál a testvéreiben! Igazán többre becsülném ezt minden minden missziónál, prédikációnál, a szentelendőkkel való foglalkozásnál és minden más istenáldásnál, amelyet eddig adott a Társulatnak, mert még jobban belénk vésődnék a legszentebb Szentháromság bélyege. Akadnak Uraim Társulatok, ahol versenyeznek: Ki erényesebb? Óh bár ma elhatározná magát a Társulat minden tagja erre a versenyre. Ki mond majd több jót, ki veszi védelmébe a távollevőt? Ha valaki közülünk ellenkezőleg tenne, vessük magunkat a lába elé. Ah uraim, ha ezt egyszer megtennők, ki árthatna nekünk. Az emberek? Semmit sem tehetnének! Az ördögök? A SZERETET ELLEN SEMMIT SEM TEHETNEK, MERT MEGFUTAMÍTJA ŐKET. Ah uraim, ki adja ezt meg nekünk? Óh Istenem, én Istenem, a Társulat örökké állna, ha megadná az egységesítő Jézus Krisztus ma ebben a konferenciában a Társulatnak ezt a szellemet.
Ami az írást és a levél formában való közlés illeti, kérem, hogy a Társulat ezt függessze fel. Az az óhajom, hogy erről még gondolkozzunk. Igaz, hogy amint mondják ez szokás és a jezsuita atyák erősen hangsúlyozzák is. Hisz ez szabályukban is áll. E felől tudakozódtam kettőnél is. Tegnapelőtt az egyik legöregebbel is beszéltem s ő mondotta, hogy mémelyikből igen nagy haszon volt, de nagy kellemetlenséget is okozott ez. Igazában három, vagy négy van ott, aki Isten áldásával ír. Valamennyíünket el regadott és megérintett az egyik levél, amelyet Richelieu-hoz írt ez a Társulat. Felgyújtotta a szíveket, s ez adta a mai konferencia tárgyát. Mi hármat készítettünk s mégis, bár az öregek közül megkérdeztem egyet, megmaradok az állításom mellett. Kérem függesszük ezt föl. Erre a Társulatnak nincs kegyelme. Kettőt hármat ismertem, akinek erre Isten áldást adott.
Ellenben jaj! láttam leveleket! Az egyik magas stílusban írt, fellengzősen, hogy csak úgy kirítt az én. Ez nem más, mint hiábavalóság. A másik tettetett stílusban, ami egy missziónáriushoz méltatlan, hisz az egyszerűségre tett fogadalmat. A másik világi dolgokról írt, tréfákat; álnevekkel hozva a hibákat, márpedig ez is megszólás. Amennyire ördögi ez! a Társulat tartózkodjék ettől, amíg az Istentől meg nem kapja erre a megfelelő irányítást. Ha valaki indítást érez, hogy valamely erénygyakorlatról, a missziók gyümölcseiről, az ott adott Isten áldásokról írjon, tanácsolom neki, hogy tegye meg. Az ősegyház is jegyzőket állított, hogy a vértanuk hőstetteit leírják. Ezt a beszámolót azután mindenhová elküldötték a püspökök. Ezek olvasása a keresztények szívét lángragyujtotta és csodálatosan összefogta őket. Adja meg nekik Isten ezt a kegyelmet! Kérjük ez Uraim az ő számukra.
Még más előadandó eszközöm is volt, de az csak az első megkönnyítésére szolgál. A jezsuitáknál él az a gyakorlat, hogy a Generálisuknak megírják onnan, ahol vannak, hogy mit tartanak ajánlatosnak a Társulat számára. A Generális kiválasztja azt, amit a legjobbnak tar és azt minden tartománynak megküldi. Aki érzi, hogy írni szeretne, tegyen így, de csak e szent dolgokra vonatkozzék.
Íme Uram, körülbelül ez a mi jó Atyánk beszéde, vagy jobban mondva az Isten szava, aki az ő ajkán át szólott. Nincsen is más hátra, minthogy jól fölhasználjuk, főleg a szeretettel teli fogadalmat. Nem kételkedem benne, hogy ön napról napra előbbre fog jutni ebben a gyakorlatban. Ami engem illet, Isten kegyelmével át akarom magamat ennek adni.

Az adott cikk linkje: http://vincescsalad.hu/konyvtar/vinces-forrasak/pali-szt-vince-beszedeibol/konferencia-1642-junius-27-hazaink-legyenek-egyek-egyseges-akarat-egy-sziv/