Oldal nyomtatása

Le ne csússzunk

Tegnap a kapitulumban (közös hibamegvallás) idején megintettem a Társulat egyik tagját, amiért fölmentette magát az ima, vagyis a közös áthitatgyakorlatok alól, és úgy látjuk, hogy ezt még ma sem tette jóvá.
Mi az eljárás, Uraim, az ilyennel szemben? Gondolják el, milyen kínos egy házfőnöknek, mikor ilyen nagy lanyhaságot, lustaságot fedez föl az alattvalójában. Mennyit kell vigyáznia és mennyit kell dolgoznia, hogy mindent helyrehozzon! De adja Isten, hogy megtegye! És csodáról beszélhetünk, ha megteszi. Mert való igaz az, hogy olyan közösség, mely egyszer ellanyhult és lábra kaptak benne a rendetlenségek, szinte lehetetlen, hogy ismét visszajusson az eredeti tökéletességre, ahonnan lecsúszott. Szent Pál mondja, hogy ha valaki egyszer egészen megtért Istenhez és azután kiesik a kegyelem állapotából, szinte lehetetlen, hogy ismét megtérjen (Zsid 6, 4-6). Azaz nagyon nehéz lesz neki. Ugyanez áll a közösségre nézve is. Tartsuk meg ezért a szabályokat erősen.
Ah, micsoda számot kell majd adnia Istennél annak a házfőnöknek, aki nem törődött alattvalóival és nem ügyelt a szabályok megtartására erős kézzel, így aztán oka lesz annak, hogy az erények gyakorlásában lecsúszik a Társulat! Ah, milyen nagy lesz a számadása az ilyen lanyha házfőnöknek! Mert nemcsak arról ad majd számot Isten előtt, amit háza tagjai lanyhaságukkal az ő házfőnöksége idején elkövetnek. Hisz az többé-kevésbbé csak két három évig tart. Hanem arról is számolnia kell, amit utódja, esetleg második, harmadik utódja alatt elkövetnek.
S milyen számadással tartozik Isten előtt az a pap vagy testvér is, aki a Társulatban előforduló rosszág egy részének is oka lesz rossz példájával, munkáinak lanyha végzésével vagy elhanyagolásával! Mert mindenáron kevesebb fáradtságot és több szabadságot akar.
A Szent Benedek Rend kezdetén a tagoknak az volt a feladatuk és munkájuk, hogy ellássanak bizonyos plébániákat és tanítsák, neveljék az ifjúságot. Feladatuknak annyira megfeleltek, hogy a nemesek is hozzájuk adták gyermekeiket, hogy őket tanítsák és erkölcsössé neveljék. Sok hithű egyén még a jószágát, házát, földjét is rájuk hagyományozta, nekik ajándékozta. Templomokat építettek, apátságokat, priorságokat alapítottak és átadták ezeket az atyáknak.
A lanyhák azután sokalták a munkát. Azt mondották: Mit nyavajogjunk ennyit. Hagyjuk el a plébániákat és ifjúság oktatását. Csak a (közös breviáriumot) kórust tartsuk meg egyedül A plébániák tizedéből kétharmad részt tartsunk meg magunknak, egyharmadát meg adjuk egy állandó helynöknek.
Látják? Figyeljék csak meg, mit mondtak? Tartsuk meg a tizedet. Látják, Uraim, ezen az úton haladtak. Állandó helynököt helyeztek el. Ezekre bízták az ifjúság tanítását. S mit tett erre az Isten? Jaj, hát látni akarják? Megengedte, hogy az összes apátságok és priorságok legnagyobb része világiak kezébe jusson. Ők pedig címzetes apátok és egyszerű priorok lettek minden rang nélkül. Most ezeknek a prioroknak egy része más joggal nem bír, csak éppen misézhet. Íme, ilyen helyzetbe zuhanunk majd, ha az Isten leveszi rólunk kezét.
De mire jó annyi misszió!? – mondja majd valamelyik lanyha misszionárius. Csak menni, csak menni, menni Indiába, Hebridákra. Ez már sok! Menni azután a börtönbe, talált gyermekekhez, Jézus Neve Intézetbe! Ez túl sok vállalkozás. Ezeket el kell hagyni. Legalább is Vince úr halála után alaposan meg kell itt változnia mindennek. Bizony szükség lesz itt rá, hogy megnyirbáljanak egyetmást. Minket is menjünk mi Indiába, Hebridákra, rabokhoz, találtgyermekekhez stb.
Így azután el kell majd mondaniok, Uraim: Isten veled Misszió! Isten veletek Indiák! Isten veletek Hebridák, bTegnap a kapitulumban (közös hibamegvallás) idején megintettem a Társulat egyik tagját, amiért fölmentette magát az ima, vagyis a közös áthitatgyakorlatok alól, és úgy látjuk, hogy ezt még ma sem tette jóvá.
Mi az eljárás, Uraim, az ilyennel szemben? Gondolják el, milyen kínos egy házfőnöknek, mikor ilyen nagy lanyhaságot, lustaságot fedez föl az alattvalójában. Mennyit kell vigyáznia és mennyit kell dolgoznia, hogy mindent helyrehozzon! De adja Isten, hogy megtegye! És csodáról beszélhetünk, ha megteszi. Mert való igaz az, hogy olyan közösség, mely egyszer ellanyhult és lábra kaptak benne a rendetlenségek, szinte lehetetlen, hogy ismét visszajusson az eredeti tökéletességre, ahonnan lecsúszott. Szent Pál mondja, hogy ha valaki egyszer egészen megtért Istenhez és azután kiesik a kegyelem állapotából, szinte lehetetlen, hogy ismét megtérjen (Zsid 6, 4-6). Azaz nagyon nehéz lesz neki. Ugyanez áll a közösségre nézve is. Tartsuk meg ezért a szabályokat erősen.
Ah, micsoda számot kell majd adnia Istennél annak a házfőnöknek, aki nem törődött alattvalóival és nem ügyelt a szabályok megtartására erős kézzel, így aztán oka lesz annak, hogy az erények gyakorlásában lecsúszik a Társulat! Ah, milyen nagy lesz a számadása az ilyen lanyha házfőnöknek! Mert nemcsak arról ad majd számot Isten előtt, amit háza tagjai lanyhaságukkal az ő házfőnöksége idején elkövetnek. Hisz az többé-kevésbbé csak két három évig tart. Hanem arról is számolnia kell, amit utódja, esetleg második, harmadik utódja alatt elkövetnek.
S milyen számadással tartozik Isten előtt az a pap vagy testvér is, aki a Társulatban előforduló rosszág egy részének is oka lesz rossz példájával, munkáinak lanyha végzésével vagy elhanyagolásával! Mert mindenáron kevesebb fáradtságot és több szabadságot akar.
A Szent Benedek Rend kezdetén a tagoknak az volt a feladatuk és munkájuk, hogy ellássanak bizonyos plébániákat és tanítsák, neveljék az ifjúságot. Feladatuknak annyira megfeleltek, hogy a nemesek is hozzájuk adták gyermekeiket, hogy őket tanítsák és erkölcsössé neveljék. Sok hithű egyén még a jószágát, házát, földjét is rájuk hagyományozta, nekik ajándékozta. Templomokat építettek, apátságokat, priorságokat alapítottak és átadták ezeket az atyáknak.
A lanyhák azután sokalták a munkát. Azt mondották: Mit nyavajogjunk ennyit. Hagyjuk el a plébániákat és ifjúság oktatását. Csak a (közös breviáriumot) kórust tartsuk meg egyedül A plébániák tizedéből kétharmad részt tartsunk meg magunknak, egyharmadát meg adjuk egy állandó helynöknek.
Látják? Figyeljék csak meg, mit mondtak? Tartsuk meg a tizedet. Látják, Uraim, ezen az úton haladtak. Állandó helynököt helyeztek el. Ezekre bízták az ifjúság tanítását. S mit tett erre az Isten? Jaj, hát látni akarják? Megengedte, hogy az összes apátságok és priorságok legnagyobb része világiak kezébe jusson. Ők pedig címzetes apátok és egyszerű priorok lettek minden rang nélkül. Most ezeknek a prioroknak egy része más joggal nem bír, csak éppen misézhet. Íme, ilyen helyzetbe zuhanunk majd, ha az Isten leveszi rólunk kezét.
De mire jó annyi misszió!? – mondja majd valamelyik lanyha misszionárius. Csak menni, csak menni, menni Indiába, Hebridákra. Ez már sok! Menni azután a börtönbe, talált gyermekekhez, Jézus Neve Intézetbe! Ez túl sok vállalkozás. Ezeket el kell hagyni. Legalább is Vince úr halála után alaposan meg kell itt változnia mindennek. Bizony szükség lesz itt rá, hogy megnyirbáljanak egyetmást. Minket is menjünk mi Indiába, Hebridákra, rabokhoz, találtgyermekekhez stb.
Így azután el kell majd mondaniok, Uraim: Isten veled Misszió! Isten veletek Indiák! Isten veletek Hebridák, börönök, talált-gyermekek, Jézus Neve Intézet, Barbárország! Mind, mindezek, Isten veletek!
Na, és ki lesz ennek a sok rossznak az okozója? Egy lanyha! Lanyha misszionáriusok, akik tele lesznek siránkozással és csak a saját kényelmüknek, nyugalmuknak akarnak élni.
Ah, Uraim! Ah, Testvéreim! Majd ha ezt látják, elmondhatják minden intézményünket: Isten veled! Szent János mondotta: Majd ha ilyen embereket láttok magatok között, az antikrisztust lássátok bennük. Testvéreim, ugyanazt mondom önöknek: Majd ha lanyha misszionáriust látnak maguk között, aki ilyen módon beszél, aki elhagyni törekszik mindazt a jót, amit éppen most mondottam el, mondják csak keményen: “Íme az antikrisztus!” Igen, Testvéreim, ez antikrisztus. Mondják csak: “Íme, megszületett az antikrisztus. Itt van ni!” Nó, hát nem úgy van? Ha a Társaság még csak a bölcsőjében ring, (mert a Társulat még éppen hogy csak megszületett s még a bölcsőjében van). Mondom, hogy így van. A jó Isten mégis annyira megsegítette, hogy mint isteni Fölsége legkedvesebb javát ölelte magához és megáldotta. A jövőben tehát még tökéletesebben kell majd dolgoznia, ha olyan erőket is felvesz, amelyek még most nincsenek meg benne. Ugyanúgy kell ennek lennie a Misszióstársulattal is.
Nos hát, áldott legyen az Isten! és magasztalt mindörökké! Áldja meg Isten szent Fölsége kis Társulatunkat, hogy a szerencsétlenség, melyről éppen most szólottunk, sohase érje utól!talált-gyermekek, Jézus Neve Intézet, Barbárország! Mind, mindezek, Isten veletek!

Na, és ki lesz ennek a sok rossznak az okozója? Egy lanyha! Lanyha misszionáriusok, akik tele lesznek siránkozással és csak a saját kényelmüknek, nyugalmuknak akarnak élni.
Ah, Uraim! Ah, Testvéreim! Majd ha ezt látják, elmondhatják minden intézményünket: Isten veled! Szent János mondotta: Majd ha ilyen embereket láttok magatok között, az antikrisztust lássátok bennük. Testvéreim, ugyanazt mondom önöknek: Majd ha lanyha misszionáriust látnak maguk között, aki ilyen módon beszél, aki elhagyni törekszik mindazt a jót, amit éppen most mondottam el, mondják csak keményen: “Íme az antikrisztus!” Igen, Testvéreim, ez antikrisztus. Mondják csak: “Íme, megszületett az antikrisztus. Itt van ni!” Nó, hát nem úgy van? Ha a Társaság még csak a bölcsőjében ring, (mert a Társulat még éppen hogy csak megszületett s még a bölcsőjében van). Mondom, hogy így van. A jó Isten mégis annyira megsegítette, hogy mint isteni Fölsége legkedvesebb javát ölelte magához és megáldotta. A jövőben tehát még tökéletesebben kell majd dolgoznia, ha olyan erőket is felvesz, amelyek még most nincsenek meg benne. Ugyanúgy kell ennek lennie a Misszióstársulattal is.
Nos hát, áldott legyen az Isten! és magasztalt mindörökké! Áldja meg Isten szent Fölsége kis Társulatunkat, hogy a szerencsétlenség, melyről éppen most szólottunk, sohase érje utól!

Az adott cikk linkje: http://vincescsalad.hu/konyvtar/vinces-forrasak/pali-szt-vince-beszedeibol/le-ne-csusszunk/