281. Dávid ura vagy fia?

Máté evangéliuma 22. fejezet, 41-től 44-ig.

Mivel a farizeusok együtt voltak, Jézus föltette nekik a kérdést: „Mit tartotok ti a Messiásról? Kinek a fia?” „Dávidé” - felelték. Ő tovább kérdezte őket: „Hogyan nevezheti hát Dávid a Lélek sugallatára Urának, amikor ezt mondja: Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobbomra, míg ellenségeidet lábad alá vetem.”

A Szentháromság tana a katolikus hit alapja. Jézus Krisztus jóvoltából betekintést nyerhetünk a teljes Szentháromság csodálatos világába, természetesen csak emberi módon, de ez is igen-igen nagy dolog és egyben ajándék is. Eszerint egy az Isten és benne három személy van: Atya, Fiú és Szentlélek. A második isteni személyben a megtestesülés révén: egy személyben két természet van, az isteni és az emberi. Természetesen az egyszerű embernek a Szentírás átfogó tanulmányozása nélkül ez sok problémát okoz. Az első századokban nagyon sok téves tanítás, rengeteg vita és küzdelem alakult ki, míg az Egyházban úrrá lett ebben a tekintetben az egységes gondolkodás. Jézusnak e kérdése és erre vonatkozó zsoltárból adott válasza is nagyon lényeges tanítást tükröz. Magyarázat Szent Krizosztomtól :

A zsidók azt gondolván, hogy Krisztus pusztán ember, próbára tették őt. Nem tették volna próbára, ha hittek volna abban, hogy ő az Isten Fia. Krisztus tehát meg akarta mutatni, hogy tud az ő szívbéli álnokságukról, és azt is, hogy ő Isten; egyrészt nem akarta teljesen kinyilvánítani az igazságot, nehogy ezt káromkodásnak tekintve a zsidók még inkább őrjöngjenek, másrészt elhallgatni sem akarta teljesen, mert azért jött, hogy az igazságot hirdesse. Ezért olyat kérdezett tőlük, hogy már magából a kérdésből is megtudhatták, hogy ő kicsoda.

Jézus tanítványait először arról kérdezte, hogy mások mit mondanak Krisztusról, az után pedig, hogy ők mit mondanak róla. A farizeusokkal azonban nem így tett, mert bizonyára azt mondták volna, hogy ő félrevezető és gonosz. A farizeusok azt gondolták, hogy Krisztus csupán ember, ezért mondják, hogy ő Dávid fia, ahogyan az következik: „Dávidé” – felelték. Ő pedig helytelenítve a választ, idéz egy prófétát, aki Krisztus uralkodását, fiúi mivoltát, valamint az Atyával azonos tiszteletét tanította, ahogyan az következik: Ő tovább kérdezte őket: „hogyan nevezheti hát Dávid a Lélek sugallatára Urának, amikor ezt mondja: Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad alá nem vetem?”

Most Szent Jeromos magyarázata következik:

A fenti idézetet Jézus a 109. Zsoltár első verséből vette. Dávid Urának nevezte őt nem a tőle származó (emberi természete) szerint, hanem öröktől fogva az Atyától származó (isteni természete) szerint, mellyel megelőzte test szerinti atyját, (Dávidot).

A következő írónkat be kell mutatni! Szíriai Szent Efrém diakónus következik! Pogány pap fia volt, s mint fiatalember tért át a katolikus hitre. Nagy Szent Vazul diakónussá szentelte. A keleti egyházatyák sorában foglal helyet. Költeményeiért a szírek „a Szentlélek hárfájának” nevezték. 373-ban, Edesszában halt meg. Gondolatának a címe: Győzelem a halál felett!

Urunkra rátiport a halál, ő viszont letaposta a halált. Csak a magára vett testében ölte meg őt a halál; s ő ugyanilyen fegyverrel aratott győzelmet a halál felett. Istenségét emberségébe rejtette, s odalépett a halál elé, amely öl, de a halál is megöletett. A halál megöli a természetes életet, s viszont őt megöli a természetfeletti élet . Mivel ugyanis a halál őt el nem nyelhette test nélkül, sem az alvilág fel nem falhatta őt test nélkül, ezért vett fel a Szűztől testet, hogy győzelmi kocsira szállva, azon menjen az alvilágba. Az ácsnak ez a dicső Fia, keresztjét, a mindenkit elnyelő halottak-országa fölé emelte, és az emberi nemet az élet honába mentette át . Dicsőség neked, aki keresztedet a halál fölé hídként emelted, hogy a lelkek rajta keresztül jussanak át a halál országából az élet birodalmába. Dicsőség neked, aki magadra vetted a mi halandó emberi testünket, és azt minden halandó számára az élet forrásává is tetted. Jöjjetek, ajánljuk fel szeretetünket nagy és egyetemes áldozatként ; buzgó énekeket és imákat zengjünk annak, aki áldozatként ajánlotta fel a keresztjét Istennek, hogy belőle mindnyájunkat gazdaggá tegyen.